Tavaly januárban kezdtem el karatézni és hihetetlen módon fejlődött az akaraterőm és az állóképességem. Megtanultam, hogy bizony nincs lehetetlen, csupán akarni kell. Régóta meg akartam szabadulni a súlyfeleslegemtől, ugyan a testsúlyom és a magasságom alapján az egészséges szférába tartoztam, zavart a hasamon és a hátsómon lévő zsírréteg, a combjaimról nem is beszélve.
Erősítettem, futottam, megreformáltam az étkezésem. Magamra főztem, annak ellenére, hogy ez nap mint nap külön macera lett. Nem sajnáltam magamtól az időt. Szinte elborzadtam attól, amit a családtagjaim nap mint nap magukba tömnek, sokat olvastam a dolgoknak utána, hiszen ha megértem a hatásmechanizmusokat, könnyebben ismerem el, hogy ez vagy az bizony úgy van és csak bizonyos módszerekkel tehetünk ellene vagy éppen az érdekében.Sajnos nyáron a munka miatt nem tudtam ott lenni az edzéseken, de továbbra is sokat futottam, bicikliztem, egészségesen étkeztem és odafigyeltem a megfelelő folyadékbevitelemre.
A nyár során rengeteg feleslegtől szabadultam meg, a próbafülkék tükrei mind engem igazoltak. Imádtam mozogni, mászkálni, vagy csak úgy lenni, a nyaraláskor pedig soha nem látott módon önfeledten mászkáltam a strandon. Mondanom sem kell, azelőtt folyton csak magamat takargattam a strandtörülközővel, volt olyan is, hogy hosszúnadrágban mentem a strandra, mert a fürdőruhás énem puszta képzeletétől is rosszul lettem!! Egyáltalán nem voltam megelégedve magammal, ez motivált arra, hogy változtassak, s ezt a változtatni akarást a karate erősítette meg bennem.
Szeptember 1-jével nemcsak a suli, hanem a rendkívül kevésre redukálódott szabadidő és extra fáradékonyság kora köszöntött be. Sajnos hajlamos vagyok az érzelmi alapon evésre, így a hirtelen jött stressz nem éppen jó irányba mozdította el a mérleget. Ráadásul nagyon sokáig vagyunk suliban, így a karate, ami úúúúgy hiányzott, sajnos ki kellett, hogy maradjon az életemből. Azóta többször is elhatároztam, hogy alávetem magam mindenféle tisztítókúrának és a 13 napos fogyókúra is szóba jött, azonban a kiéheztetés drasztikus energiacsökkenéssel járt, ennek következtében képtelen voltam gondolkodni.. azt pedig legkevésbé sem akartam, hogy a tanulmányi eredmények rovására menjen az egész.
Próbálkoztam, elhatároztam magam már vagy több mint egy tucatszor, de mindig jött valami opció, ami hirtelen megfutamodásra ösztönzött és egy újabb "tékozló" bármit-ehetek napba torkollott az egész.
Egészen mostanáig! 21 nap áll a rendelkezésemre, hogy bebizonyítsam, ha a kitűzött cél szilárd akarattal párosul, bármi megtörténhet: a legféltettebb álmaink is valóra válhatnak.. és itt nemcsak a fogyásról van szó.
Mostmár nem próbálkozom, hanem keményen tartom magam a kitűzött programomhoz.
Szurkoljatok, hogy sikerüljön! :)
