A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: futás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. május 22., vasárnap

Az 1. nap

Hűű, hihetetlen, hogy egészen komolyan belevágtam! Annyi kudarcon vagyok már túl, viszont az elmúlt nyár tapasztalatai alapján nagyon is tudom, hogy érjem el a célom. Az a nyár megmutatta, hogy nincs lehetetlen, és azóta is ezt vallom. Iszonyú lustaság vett rajtam erőt, folyton jöttek a kifogások és a félig elkezdett kúrák után egyre rosszabbul éreztem magam. 

Íme az első nap:

Elkészítettem életem első juharszirup-kúra italát. Azt hittem, borzalmas lesz, mint az eddig kipróbált összes többi kúralötty. Azonban ebben kellemeset csalódtam! A juharszirupnak isteni íze van, bár az ára elég borsos, egy próbát azért megér. Rengeteget olvastam utána az egészséges életmódnak és a fogyókúráknak, így arra jutottam, hogy a helyes étkezés mellett fontos a kardió- és a súlyzós edzés. Kb. 62 kg-ról indulok, pontosan nem tudom, mennyi vagyok, mert még nem sikerült beszereznem egy normális személymérleget, viszont a múltkor a mamáméknál méredzkedtem, innen a becsült szám.

Az álomsúly az 52 kg lenne, de ha belekalkuláljuk, hogy az izom többet nyom, mint a zsír, már az 54 kg-mal is megelégednék. Persze ha már 57 kg alá kerülök, már abszolút jó hír. :)

Reggel úgy keltem fel, hogy na, ma aztán igazán elkezdem! Féltem a konyhától, mert az a helység csupán a kísértések otthona, de egészen jól megy a türtőztetés. Bevettem a tablettáimat és megittam rá a kellő mennyiségű vizet. A víz eltelített, így nem voltam túlzottan éhes. Kissé gyengének éreztem magam, ám amikor belekortyoltam a juharszirup-italba, szinte azonnal felvillanyozódtam! Talán az antioxidáns-hatás... :)

Vasárnapi ebédet kihagyni főben járó bűn.. gondolhatnánk. Az egész hét során ekkor kerülnek asztalra a legfinomabb ételek, arról nem is beszélve, hogy ilyenkor van együtt a család. Tisztában vagyok vele, hogy mindig lesz finom vasárnapi ebéd, mindig lesz születésnap, torta és buli. Ezekkel az ölünkbe pottyant kifogásokkal nem takarózhatunk örökké. A legjobbnak tartottam, ha fenn maradok a szobámban és olvasok, hogy meg se forduljon a fejemben felemelni a kanalat a tányér mellől, amelyből ma nem is ehetnék. Elvakultnak tűnik, de a céltudatosság a legfontosabb. Ne is adjunk esélyt az elcsábulásra! Erre a próbára még nem készültünk fel.

A mai edzéstervemben 2x 4 km futás és az április-májusi Shape-ben megjelent Vanessa Hudgens erősítő gyakorlatai állnak. Edzés előtt L-Carnitine ital, utána a maradék juharszirupos kotyvalék, merthogy minimum 2 l-t kell meginni belőle egy nap.
Nagyon remélem, hogy sikerül mára mindent teljesítenem!
Holnap újra jelentkezem, szurkoljatok!